Bevezetés

A Magyar Szabadalmi Hivatal 1996-ban betöltött százéves fennállása tiszteletére 1998-ban megjelentetett Magyar iparjogvédelmi dokumentumok a régmúltból című kötet folytatását, időbeni kiterjesztését, az előzményekkel összeszerkesztett változatát tartja kezében az olvasó.

Ezúttal sem a legfontosabb és talán a leglátványosabb iparjogvédelmi dokumentumokból, a szabadalmi leírásokból válogattunk, hanem a hivatal jogszabály-előkészítő feladatai, nemzetközi kapcsolatai, hatósági munkája, dokumentációs, oktatási és ismeretterjesztő tevékenysége kapcsán keletkezett és fennmaradt dokumentumokat sorakoztatjuk fel. A XVIII. század végétől már szórványosan előforduló iratokkal kezdve a XIX. század végén megalkotott első védjegy- majd szabadalmi törvény időszakán keresztül a XX. század végéig, 1989-ig tekinthető át a levéltárakban fennmaradt iratanyag, valamint a legfontosabb szakirodalmi publikációk.

Nem történeti áttekintés, ipar- vagy gazdaságtörténet közreadása volt a cél, mégis, az iparjogvédelem törvényi hátterének alakulása, a hivatal feladat- és hatáskörének módosulásai, az államigazgatási eljárással kapcsolatos elvárások hűen tükrözik a társadalom- és gazdaságtörténeti változásokat.

A törvényi szabályozás összeállítására a legalkalmasabb források az országgyűlési kiadványokban közölt, miniszteri indokolással ellátott törvényjavaslatok, a parlamenti bizottságok jelentései, a képviselőházi viták. A nyomtatott formában kiadásra került képviselőházi anyag a maga egészében hozzáférhető.

Sajnos merőben más a helyzet a levéltári iratokkal, amelyek a mindenkori főhatóságnál, a szabadalmi intézménynél vagy akár a legkülönbözőbb gazdasági szerveknél keletkeztek az iparjogvédelem szervezése, irányítása, illetve az iparjogvédelmi eljárás gyakorlata során. Az ügyek lecsapódásaként létrejött iratokban - mivel anyaguk a rendkívül sérülékeny papír - a háborús pusztítások, a különböző kártevők, valamint a nem megfelelő tárolás komoly veszteségeket okoztak. A második világháború utáni évek gyakran változó államigazgatási gépezete, a rövid időre újjászülető, majd megszűnő, illetve átalakuló kormányszervek és alárendelt intézményeik meglehetősen bizonytalan archiválási gyakorlata csak igen hézagosan hagyta ránk irattermését.

A vonatkozó levéltári források feltárásánál tehát elsősorban a lehetőségekből kellett kiindulni. Tárgyunk szempontjából elsődleges jelentőségűek a Szabadalmi Hivatal, a Szabadalmi Bíróság majd az Országos Találmányi Hivatal működése során keletkezett iratok lennének, illetve az 1867 és 1896 közötti időkből a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi, majd a Kereskedelemügyi Minisztérium szabadalmi vonatkozású iratai. Ezek az iratok annak idején az Országos Levéltárba kerültek, azonban sajnos ott az 1956. évi tűzvész során kevés kivételtől eltekintve megsemmisültek. A pusztulásból megmenekültek a Szabadalmi Hivatal, illetve a Szabadalmi Bíróság eredetileg oda besorolt iratai közül az 1916-1928 években kelt szabadalmi bejelentések elsőbbségi példányai, műszaki leírások és rajzok, kérvények, meghatalmazások, döntések, felszólamlások. Ugyancsak túlélték a tűzvészt a Szabadalmi Bíróságnál 1929-1936 között keletkezett szabadalmak iratai. A szabadalmi hatóságokra vonatkozó elvi jelentőségű, szervezési vagy személyzeti anyag tehát egyáltalán nem maradt fenn. A Kereskedelemügyi Minisztériumnál, mint az iparjogvédelem kormányszintű irányítójánál az 1896-1899-es évekből maradt fenn elsődleges forrásértékű anyag, a későbbiekből azonban semmi, mint ahogy a jogutód főhatóság, az Iparügyi Minisztérium vonatkozó iratai is teljes egészében elpusztultak. Az 1920-1944. évi külügyminisztériumi irategyüttes kevés - de nem érdektelen - a nemzetközi szabadalmi ügyre vonatkozó hivatalos levelezést, szabadalmi okiratot őriz.

Az ipari vállalatok működése során szabadalmi, illetve védjegyügyek nagy számban fordultak elő, noha a háború és egyéb pusztítások a vállalati iratanyagot sem kímélték, mégis szerencsére bőségesen maradtak ránk iparjogvédelmi tevékenységet tükröző iratok.

Érdekes játéka a sorsnak, hogy a nagyon régi időkből lényegesen több szabadalmi vonatkozású irat maradt fenn, mint a közelebbi múltból. Az első magyar szabadalmi ügyeket - már a XVIII. században is akadtak ilyenek - a Kancellária és a Helytartótanács intézte, erről szép számban fennmaradt irathagyaték tanúskodik.

Ugyancsak a jól használható források közé tartoznak a minisztertanácsokról készült jegyzőkönyvek, melyek nagy többségükben ma is rendelkezésre állnak. Ezek főként a szabadalmi intézmények személyzetéről tájékoztatnak, illetve a szabadalmi jogszabályalkotást illetően tartalmaznak - habár szűkszavú - információt.

A jogszabályalkotásról és a működés kormányszintű felügyeletéről tájékoztatnak a "M. kir. kormány működéséről és az ország közállapotáról szóló jelentés" 1898-1942. évi köteteiben a kereskedelemügyi miniszteri, majd 1935-től az iparügyi miniszteri jelentések. E rövid, tömör beszámolók az év minden - iparjogvédelemre vonatkozó - eseményéről említést tesznek, és azáltal, hogy évenként kötetről kötetre olvashatók, igen jól érzékeltetik a folyamatot.

E fenti források legsokatmondóbb darabjaiból összeállított gyűjtemény anyagát időrendi sorrendbe, azon belül jól elkülöníthető fejezetekre osztottuk. Az iparjogvédelmi intézmények szervezetére, működésére vonatkozó anyag az alábbi kisebb tárgyi egységekből épül fel: iparjogvédelmi jogszabályalkotás; a szakhatóságok szervezése, működése és ezek belső szabályozása; a külfölddel kapcsolatos iparjogvédelem, nemzetközi egyezmények, információk a külföldi iparjogvédelemről; az iparjogvédelmi intézmények személyzeti ügyei. Külön csoportba foglaltuk a nevezetes szabadalmi vagy védjegyügyben keletkezett iratokat. Ide tartoznak egyrészt azok az egyedi ügyek, amelyek példaként szolgálnak magára a hivatalos eljárásra, melyekből megtudjuk, hogy már a XVIII. század végétől kik, milyen találmányra kértek és kaptak vagy nem kaptak szabadalmat. Másrészt ide tartoznak az ipartörténet nagyjainak szabadalmi ügyei; itt szerepelnek mint szabadalmaztatók többek között Kempelen Farkas, Nobel Alfréd, Bláthy Ottó.

A szabadalomügy forrásait tehát nehéz egyértelműen minősíteni. Egyrészről nagyon széles, szerteágazó és komplex az a forrásanyag, amely idevonatkozó adatok egész sorát tartalmazza, másrészt viszont egyenetlen a rendelkezésre álló forrás idôbeli elôfordulása, jellege és forrásértéke is. Ily módon míg szinte mérhetetlen idôráfordítást kívánna valamennyi vonatkozó forrás feltárása, erősen szelektálni kellett a mutatkozó anyagot, hogy az összegyűjtött együttes áttekinthető képet adjon a témáról, ne pedig kaotikus irat- és adathalmazzá váljon, amely összezavarja az ismert tényeket is. Igazodva tehát a lehetőségekhez - olykor megalkudva azokkal - állt össze a rendszerre és működésre rávilágító, az iparjogvédelem történetét tükröző forrásgyűjtemény.

E gyűjtemény, kényszerűen alkalmazkodva a fennmaradt források adta lehetőségekhez, mind keletkezési idejét, mind tárgyát és ezáltal rendszerét tekintve is hézagos. Önmagában tehát mint információs bázis nem elégséges, szándékunk szerint azonban emléket állít a szabadalomügy múltjának.

A levéltári anyag közreadása mellett szemléztük a hivatalos közlönyöket, értesítőket, valamint a korszak egyéb periodikáit.

Az illusztrációs anyagot a jelentős vagy jellemzőnek tartott iratok kópiáiból, az egyes eseményeket megörökítõ riportfotókat az MTI történeti fotótárából, a hivatal archívumából, valamint az Újítók Lapjából, illetve jogutódjából, a Siker magazinból válogattuk.

A kötet utolsó fejezetében a kevéssé ismert, több diszciplínát, - a gazdaságot, a jogot, a műszaki haladást - magában foglaló iparjogvédelem méltatlanul háttérbe szorult művelőinek kívántunk emléket állítani az archontológia eszközeivel, a fellelhető életrajzi adatokkal. A személyi adattár - technikai okokból - ezúttal csak 1944-ig tartalmazza a tisztségviselõk életrajzi adatait, kivételt csak a hivatal elnökeivel tettünk.

A kötetben felsorakoztatott dokumentumokat, a mintegy 7000 oldalt, a mellékelt CD-ROM-on kutathatóan közreadjuk, ezzel is bátorítva az egyes részterületek elmélyültebb tanulmányozását, az összefüggések feltárását, a még hiányzó további tanulmányok megjelentetését.

Benke Zsófia